Szegény horvátokat annyi behatás és uralom érte, hogy kész csoda, ha valamit megőriztek a nemzeti identitásukból. Most nem kezdenék bele történelem leckébe, hogy a rómaiak, bizánciak, velenceiek, magyarok, törökök, osztrákok mikor és hányszor csereberélték szegény horvátok felett az uralmat, maradjunk annyiban, hogy mozgalmas életük volt.

Ennek megfelelően a tengernyi hatalmi, politikai, társadalmi behatás tengernyi gasztronómiai behatást is eredményezett, így aztán nagyon nincs mit csodálkozni azon, hogy önálló horvát gasztronómia tulajdonképpen nem létezik. Kicsit olyan, mint a mediterrán gasztronómia: olyasmire büszkék nemzeti ételként, amit szinte mindenki készít a környéken. Jó esetben egy kicsit másként, rossz esetben tök ugyanúgy.

Akárhogy is, de ettől még vannak olyan ételek, amiket jó horvátjaink sajátosan, rájuk jellemzően készítenek. Például pršut nélkül szomorúbb lenne a világ, ahogy az isztriai fehér szarvasgomba is fogalom, egyesek szerint jobb, mint a piemonti. Kiváló sajtokat is készítenek, és bármennyire is illik fitymálni, de a horvát borok között számos zseniális alkotást kóstolhatunk. Aki kortyolhatott Zlatan Plenkovic, Bibich, Babic, Garic pincészeteinek palackjaiból tudja, miről beszélek, és ha megcsíp egy CO féle isztriai malváziát…

A többit felejtsük is el, mert a djuvecs, a plejskavica és a cevapcica szerb, tésztaételeik, a gnocchi, a fagyik, az amúgy is szegényes leves kínálatuk zöme olasz, roston sült húsaik, képosztás, padlizsános ételeik, a burek török és görög, a rétesük osztrák, a kulen, a vadas mártásos, szószos húsaik magyar és német hatások eredményei. Félreértés ne essék, bitang jól készítik, de annyi közük van a horvátokhoz, mint a brudethez, ugyanis hallevest a mediterráneumban mindenki készít és zömmel hasonlókat. Talán még az ajvárra lehetnének büszkék, bár abban is van egy kis török.

De ki a fenét érdekel, amikor annyi finomság található itt. Egyetek sok halat, fügét, gyümölcsöket, kiváló isztriai kenyereket és pékárúkat, leheletvékonyra szelt pršutot, igyatok mellé plavacot és ne foglalkozzatok a kötözködő gasztrotörténészekkel. Ami jó, az jó, a többi meg ki a fenét érdekel.